Krisztina F.

Már gyermekkoromtól természetes közegem volt a gyerekek világa: édesanyám több mint 40 éven át dolgozott óvónőként egy újpesti óvodában, így a pedagógusi szemlélet és a szívvel végzett hivatás a mindennapjaim része lett. Számtalan délutánt töltöttem az óvodában, és kicsiként is megtapasztalhattam, milyen értékes a türelem, a játékosság, a kreativitás és az elfogadás a gyerekekkel való munkában.

21 évesen tíz hónapot önkénteskedtem Indiában, Delhi nyomornegyedében. Ez az időszak mélyen meghatározott: megtanultam, hogy a kapcsolódáshoz nem feltétlenül kell közös nyelv – a figyelem, a játék, és a szeretet önmagukban is utat törnek. Mindegy, hogy épp 46 fok van, hogy nincs áram, vagy épp pisiszag van: én a gyermekekért vagyok, ők pedig hálásak.

Később a Bailavidrum Mesetársulatban játszhattam – mesékre szőtt saját-élmény alapon vezettünk végig családokat a természetben, ahol a gyermekek megélték: milyen az adott mese főszereplőjének lenni Itt főként 3–10 éves gyerekekkel dolgoztam színészként és animátorként. Ezek az órák számomra is varázslatosak voltak, hiába kellett egy-egy jelenetet akár 20-szor is eljátszanom az újabb gyermekhadsereggel. Figyeltem a belső reakciójukat, a viselkedésüket- éppúgy a szüleikkel, a szereplőkkel, mint az ismeretlen gyermektársakkal.

2 évig dolgoztam pedagógiai asszisztensként az újpesti JMK óvodában. A rám bízott gyerekek között voltak hiperaktív, SNI-s, látássérült kicsik is. Megtanultam figyelni az egyéni lélekállapotokra: volt, akivel mesét írtunk, mással táncoltunk, fociztunk, társasoztunk – mindig azt tettük, amire épp a "jó eszköznek" tűnt, s ez sokszor ösztönös tudáson alapult. A gyerekek, szülők és pedagógusok részéről is sok szeretetet és elismerést kaptam.

Ezt követően egy korosztállyal feljebb léptem: 7–11 éves gyermekekkel dolgoztam osztály szinten általános iskolákban, főként zenei, kreatív órákat tartotam. Ezeken a foglalkozásokon az érzelmi kifejezés, a reziliencia, tanulási és szociális készségek fejlesztése volt a cél – gyakran BTM-es, SNI-s, vagy magyarul még nem beszélő gyerekekkel. De számomra ezek nem „címkék” voltak – a kulcsszavaim maradtak: szeretet, játék, kreativitás, türelem, megértés.

Szakmai utam során sokféle szerepben kellett helytállnom: tanárként, trénerként, pályázatíróként, projektvezetőként, vesszőparipám mindig a lélek megismerése és útjának fejlesztése volt. Elvégeztem egy angol nyelvű "Csoportos Hangművészet Terápia" képzést Angliában, valamint egy „Szociális Tanulmányok és Tanácsadói Készségek” diplomát Hágában. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociálpedagógia szakán folytatom tanulmányaimat, ahol többek között a fejlődéslélektan, pszichológia, családterápia, szocálpszichológia és családjog óráim tovább bővítették és mélyítették tudástáram.

Legfőbb értékeim a gyermeknevelésben:
– A gyermek mozogjon, lehetőleg legyen természetben
– Kalandozzon, fedezzen fel, játsszon, alkosson
– A nevelés legyen örömteli, testet-lelket erősítő
– A szülőkkel való kapcsolattartás legyen tiszteletteljes és együttműködő

Hiszem, hogy a gyermekkori élmények – különösen a játék, a szeretetteljes jelenlét és a felfedezés szabadsága – olyan belső erőforrásokat alakítanak ki, melyek az egész életre hatással lesznek.

Örömmel jelentkezem bébiszitteri munkára, ha a fenti szemléletmód közel áll Önhöz / Hozzátok.

Szeretettel:
Krisztina Mandula